Augusztus 8-tól 11-ig Üzletünk zárva tart. Nyitás: Augusztus 12-én (szerda) 9:00
Bármilyen panasz esetén első körben kérjük forduljon hozzánk bizalommal az alábbi elérhetőségek valamelyikén:
Felmerült kérdésekben készséggel állunk rendelkezésére.
A panasz Eladó tevékenységével, a Tőzsér Optika szaküzletében megvásárolt, megrendelt termékével, szolgáltatásával felmerülő minden olyan kifogás, melynek rendezésére a Vásárló egyértelműen és kifejezetten Eladó eljárását kéri. Eladó kéri a Vásárlóit, hogy esetleges kifogásaikat a fenti elérhetőségek egyikén jelentsék be, és első körben ne más szervhez, vagy hatósághoz forduljanak!
Termék reklamációval kapcsolatos panasszal a Vásárló személyesen Eladó szaküzletéhez forduljon, a vásárló mutassa be az Eladónak a blokkot vagy a jótállási jegyet, valamint hozza magával a szóban forgó terméket, amellyel kapcsolatban panasza van, a szaküzletben az Eladó rögzíti a bejelentett kifogást, és a törvényi leírásoknak megfelelően jár el a panasz kezeléssel kapcsolatban. Nem minősül panasznak, ha a Vásárló Eladótól általános tájékoztatást, véleményt, vagy állásfoglalást igényel a szaküzletben megrendelhető termékekkel kapcsolatosan.
Személyesen Tőzsér Optika telephelyén: 3000-Hatvan, Erzsébet tér 3., annak nyitvatartási ideje alatt, keddtől pénteki napokon 9.00 és 17.00 óra között és szombaton 9.00 és 12.00 óra között.
Az Eladó minden panaszt nyilvántartásba vesz, különös figyelmet fordítva a személyes adatok védelmére. A bekért személyes adatok kizárólag az azonosítás célját szolgálják, ezen kívül nem szolgálnak egyéb adatgyűjtési célt. A panaszt benyújtó vásárló adatait az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény, az Európai Parlament és a Tanács(EU) 2016/679 Rendelete (GDPR), valamint saját Adatvédelmi és Adatbiztonsági szabályzata, Adatvédelmi tájékoztatója és egyéb, vonatkozó szabályzat rendelkezéseinek megfelelően kezeli az Eladó. A vásárló hozzájárulási nyilatkozatot ír alá, hogy az Optika/Eladó a Vásárló adatait az Optika adatállományában megtarthassa azzal a céllal, hogy a Vásárló személyes adatai vonatkozásában, a Vásárlóval a kapcsolatot felvegye.
Szeretnénk felhívni figyelmét, hogy az elállási jog az alábbi esetben nem illeti meg a fogyasztót/vásárlót a (45/2014. (II.26.) Korm. rendelet értelmében:
A fentiek értelmében elállási jog abban az esetben illeti meg, amennyiben szemüvegkeretet vásárolt lencse nélkül vagy egyéb optikai cikkeket, mint napszemüveg, szemüvegtok, törlőkendő, lánc, kontaktlencse folyadék, kontaktlencse tok, stb. A kellékszavatosság, termékszavatosság, jótállás kizárólag ezekre az optikai szaküzletben megtalálható előre gyártott termékek esetében érvényesíthetők.
Az Eladó a beérkezett panaszokat egységes elvek szerint tartja nyilván. A nyilvántartás úgy került kialakításra, hogy a válaszadás dátuma abból egyértelműen megállapítható legyen.
A panasz kivizsgálása térítésmentes. A panasz kivizsgálása az összes ide vonatkozó körülmény figyelembevételével történik. A panasz ügyintézésének nyelve a magyar.
Szóbeli panasz esetén, ha a panasz az Eladó szaküzletében kerül bejelentésre, akkor az Eladó a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról, haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni, és annak egy aláírt lepecsételt példányát személyesen bejelentett szóbeli panasz esetén a vásárlónak átadni. A panasz megválaszolása a jegyzőkönyv felvételétől számított jogszabályban előírt 30 napon belül érdemben megtörténik az Eladó által. A szóbeli panaszokat az Eladó azonnal megoldja. Amennyiben a szóbeli panasz azonnali kivizsgálása, és/vagy megoldása nem lehetséges, és/vagy ha a Vásárló a panasz kezelésével a felajánlott ügyintézéssel nem ért egyet, Eladó munkatársa a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul jegyzőkönyvet rögzít. A rögzített jegyzőkönyvet legkésőbb a szóbeli panaszra adott írásbeli válasszal egyidejűleg küldi meg az Eladó, legkésőbb a panasz beérkezésétől számított 30. napon. A jegyzőkönyv felvételekor az Eladó legalább az alábbi adatokat rögzíti:
Jegyzőkönyv kitöltése - a fogyasztó kifogásáról a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézéséről szóló 19/2014. (IV. 29.) NGM rendelet alapján kerül sor.
Eladó a bejelentett panasz ügyében hozott érdemi döntését pontos, közérthető és egyértelmű indokolással ellátva és azt írásba foglalva továbbítja a panaszt tevő Vásárló részére. Ha az érdemi döntést közlő irat jogszabályra hivatkozik, a jogszabályhely megjelölése mellett annak érdemi rendelkezését ismertetni kell. A panasz elutasítása, vagy a panasz kivizsgálására jogszabály által előírt válaszadási határidők (fogyasztói kifogás esetén 5 munkanap, szóbeli és írásbeli panasz esetén 30 nap) eredménytelen eltelte esetén Vásárló az alábbi pontban található testületekhez, illetve hatóságokhoz fordulhat.
Amennyiben a Vásárló panasza kezelésével nem ért egyet, akkor panaszával a lakóhelye vagy a tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőhöz fordulhat.
| Jegyző | Dr. Borbás Zsuzsanna |
|---|---|
| Cím | 3000, Hatvan Kossuth tér 2. |
| Telefon | +36 (36) 542-326 |
| jegyzo@hatvan.hu |
Amennyiben a Vásárló panasza kezelésével nem ért egyet, akkor a lakóhelye vagy a tartózkodási helye szerint illetékes Járási Hivatal Fogyasztóvédelmi Főosztályához fordulhat. A panasz elbírálását követően a hatóság dönt a fogyasztóvédelmi eljárás lefolytatásáról.
Eladó székhelye alapján területileg illetékes fogyasztóvédelmi hatóság elérhetősége: Heves Vármegyei Fogyasztóvédelmi Hatóság elérhetősége: kormanyhivatalok.hu
| Vezető | dr. Róka Sándor |
|---|---|
| Cím | 3300, Eger Kossuth L.u.9. |
| Levelezési cím | 3300, Eger Pf.216. |
| Telefon | +36 (36) 515-469, Fax: +06 (36) 516-040 |
| fogyved@heves.gov.hu | |
| Ügyfélszolgálat | 06 (36) 515-469, Fax: 06 (36) 516-040 |
Ha az Eladó és a Vásárló között fogyasztói jogvita áll fent, mely vita az Eladóval való tárgyalások, és a panaszkezelési ügyintézés során nem rendeződik (pl.: elutasítás esetén), a fogyasztónak minősülő Vásárló, a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes békéltető testülethez fordulhat és kezdeményezheti a Testület eljárását, illetve fordulhat az Eladó székhelye szerint illetékes Békéltető Testülethez is. Ha az Eladó a Vásárló panaszát elutasítja vagy a Vásárló nem elégedett az Eladó döntésével, úgy a Vásárló jogosult a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes Békéltető Testülethez is fordulni: a békéltető testület eljárása megindításának feltétele, hogy a Vásárló az Eladóval közvetlenül megkísérelje a vitás ügy rendezését. A békéltető testület hatáskörébe tartozik a fogyasztói jogvita bírósági eljáráson kívüli rendezése. A békéltető testület feladata, hogy megkísérelje a fogyasztói jogvita rendezése céljából egyezség létrehozását az Eladó és a Vásárló között. A békéltető testület eljárása a fogyasztó - Vásárló - kérelmére indul. A kérelmet a békéltető testület elnökéhez kell írásban benyújtani. A Békéltető Testület eljárása térítésmentes.
Eladó székhelye szerint illetékes Testület a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Békéltető Testület.
| Cím | 3525 Miskolc, Szentpáli utca 1. |
|---|---|
| Telefon | +36 (46) 501-091 (új ügyek), +36 46 501-871 (folyamatban lévő ügyek) |
| bekeltetes@bokik.hu | |
| Web | www.bekeltetes.borsodmegye.hu |
Békéltető Testületek elérhetősége: bekeltetes.hu
Eladót a békéltető testületi eljárás során együttműködési kötelezettség terheli. Békéltető Testületre vonatkozó szabályok alkalmazásában fogyasztónak minősül a külön törvény szerinti civil szervezet, egyház, társasház, lakásszövetkezet, mikro-, kis- és középvállalkozás is, aki árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz, vagy az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje.
Vásárló jogosult a fogyasztói jogvitából származó követelésének bíróság előtti érvényesítésére polgári eljárás keretében a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, valamint a Polgári Perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény rendelkezései szerint.